ÉN MOSZKVA TÉRNEK HÍVOM AZT A HELYET,

AHOL A MOSZKVA TÉRI ÓRA MERED.

KÖNTÖRFALAZNI MÁR MINEK, MIKOR A MOSZKVA TÉRI ÓRA ÜT.

- Mi lesz veled Moszkva téri óra?

- Széllnek eresztenek.

- Egyáltalán, mit keres a Moszkva téri óra körül a Széll Kálmán tér?

- Egy fillért sem.

- Ha szerinted sincs semmi keresni valója a Széll Kálmán térnek a Moszkva téri óra körül, akkor Like-old ezt az old-dalt a frászbook-on!

Ő úgy mondja:

Széll Kálmán tééérvvv.

Mondja, ahogy akarja,

A Moszkva tér akkor is Moszkva tér marad!

All Along the Watchtower

„There must be some way out of here”

A HADAK ÚTJÁN

S ha már szólok, hát elmesélem, -
villamoson
egy este a Széna téren
találkoztunk. Kalapot emeltem,
talán nyeltem,
köszöntem és te
csodálkozva vettél észre...

Ha nem is a Széna téren, hanem egy térrel odébb van egy könyvárus. Egy szép napos vasárnap délelőtt a gyerekekkel a kalandparkba mentünk, s míg a többiekre várakoztunk, nézegettem a szebbnél szebb könyvek borítóit, – várakról, tájakról, királyokról, uralkodókról. Imádom a könyveket! Eszembe jutott, hogy néhány éve, amikor Gyulán nyaraltunk, egy esős hűvös júliusi napon nem volt kedvünk elmenni a várfürdőbe, inkább felkerestük a városi könyvtárat. A 19. század friss szellemi életét sugárzó épület alkalmas hely volt a könyvek böngészésére. Az egyik polcon Jókai Mór: A HADAK ÚTJA c. könyvét fedeztem fel. Belelapoztam. Nagyformátumú, keményfedelű könyv volt, telis-tele illusztrációkkal. Attila legendájáról szólt. Kivettük a könyvtárból és nyaralásunk hátralévő idejében esténként felolvastam belőle a gyerekeknek lefekvés után, elalvás előtt.

Miután visszajöttünk Pestre sokáig kutattunk utána különböző könyvesboltokban. Volt, ahol nem is hallottak róla, máshol azt mondták, hogy már rég elfogyott. Gondoltam most itt a remek alkalom rákérdezni a könyvárusnál, ahol ennyi könyv található a magyar történelem különböző korszakaiból, talán nála meglelem.

Mikor feltettem a kérdést, mogorván rám nézet, és csak ennyit mondott: "Nincs!". "Félelmetes érzékkel szúrják ki a nem közibük valókat" – gondoltam magamban. Szemük, szimatuk, hallásuk halálpontosan jelzi számukra, hogy ellenség közelg. Érteném én az ellenszenvét, ha mondjuk Marx-Engels: Kommunista Kiáltványa felől kérdezem, talán még néhány magyar gárdista is kiugrott volna valamelyik könyv lapjai közül. De nem, engem Jókai érdekelt, az ő JÓKAI-juk, és hogy jövök én ahhoz, hogy számra vegyem ezt a szent nevet. Ez nem más, mint arcátlan provokáció. Tudhatnám, persze, hogy Jókai a Magyaroké, és a Magyarok önérzetét sérti, ha pusztán csak azért, mert valaki, itt született, tud magyarul, és itt él ebben az országban, akkor már neki is joga van Jókait olvasni.

[Ez a konok elutasítás már egy ideje fellelhető a Magyarságot féltékenyen, irigyen és önzőn féltők körében. Én például ennek tudom be az Árpádsávos zászlók elszaporodását is. Amikor ugyanis a baloldal rájött, hogy a Magyar Nemzeti Lobogó az ő ünnepségeiket ugyanúgy díszítheti, mint a jobboldalét, valamint a Himnusz nem csak a fél-Magyarország himnusza, akkor a jobboldal, hogy elhatárolódjon ezektől az idegenszívűektől, rászokott az Árpádsávra. Kíváncsi lennék, ha a baloldal is elkezdené lobogtatni az Árpádsávot, a jobb oldal milyen szimbólummal fejezné ki, hogy nekik semmi közük sincs "ezekhez".]

Mellettem egy középkorú hölgy tett úgy, mintha a könyveket böngészné (lehet, hogy ő volt a Böngész felesége), és lesve az alkalmat odafordult hozzám: "Nekem Jókai a kedvencem, az összes könyvét olvastam, de erről még csak nem is hallottam." Ránézett az eladóra, és megerősítést remélvén így szólt: "Ugye, hogy ilyen könyve nincs is Jókainak?". A könyvárus bólintott, és összefonódó tekintetük beszédesebb volt minden szónál. Egy pillanatig úgy gondoltam, hogy … de aztán csak nézegettem tovább a könyveket, s…

…eltünődtem, - hiszen lehetnénk
jóbarátok, együtt mehetnénk
a kávéházba s teát kavarva,
szépet, jót, igazat akarva
beszélgethetnénk irodalomról,
vagy más ily fontos emberi lomról…

József Attila: (MAGAD EMÉSZTŐ…)(1933)

exclusive és végtelenül szubjektív

beszámoló a google napról

Google Nap – Budapest, 2011.05.31.

a kezdet

10 évvel ezelőtt …

Az internet a kezdetekben úgy funkcionált, mint az ókor legnagyobb könyvtára az

 Alexandriai Könyvtár.

Trends you should be watching - Mohammad Gawdat

Mohammad Gawdat

Az előadás végén sajnos nem lehetett kérdéseket feltenni, így azokat most teszem fel.

Szó volt mindenről, ami pozitív az internettel kapcsolatban.

Mondana néhány negatívumot is?

Az internet esetében kilenc hónap a duplázási idő, ami azt jelenti, hogy tizennyolc hónap múlva az egész világot behálózza. Ugyanakkor egy visszacsatolás nélküli rendszerben (és az internet ma már egy ilyen gépezet) óriási a kockázata, hogy a hibás döntések világ pánikot generálnak, amit már senki sem tud kontrolálni (lásd Orson Welles: Világok Háborúja című rádiójátéka a 30-as évek Amerikájában).

Hogyan akadályozhatná meg bárki ezt a katasztrófát az internet esetében, ahol a rádióval ellentétben fénysebességgel terjed az információ, és az egész világot behálózza?

After Midnight

Az internetet a mai világ agyának tekinti.

Mire használja a mai ember ezt az agyat?

Mire használta az ősember a tudatára ébredt agyát? Kapcsolatteremtésre, vágyai tudatos meg és kiélésére, a riválisok megsemmisítésére. Ezt az új agyat a mai tömeg ugyanerre használja.

Jelenti ez azt, hogy a mai ember a Jövő Emberének az őse?

Jelentheti, persze csak akkor, ha az internetet nem kábítószernek tekintjük, ami nem a Jövőbe, csak az illúziók világába röpít bennünket, és több tízezer hidrogénbomba erejével el nem pusztítja az egész Földet.

a folyamat

A kormányok által lebutított tömeg elárasztja a könyvtárat.

Tudatmódosító szerek

Google – marihuana

iwiw – LSD

facebook – cocaine

Lucy in the Sky with Diamonds

Mára hiperbolikus gyorsasággal a felhasználók 98%-a (durván két milliárd ember, kiváltképp a gyerekek, akik átlagosan 6,5 dologra képesek párhuzamosan „odafigyelni” napi 9-8 órában) 98%-ban kapcsolatteremtésre, virtuális játékokra, on-line ingyenes (freeroll) szerencsejátékokra (mindenek előtt a legveszélyesebb és legnépszerűbb hazárdjátékra az Unlimited Texas Hold ’em-re), otthon elkészíthető tömegpusztító fegyverek előállítására, fogyasztásra, fagyasztásra, szexuális és perverz (kábítószer, pornó, erőszak) vágyainak kielégítésére használja. Röpke tíz év alatt az internet a világ leghatalmasabb könyvtárából a világ legnagyobb kuplerájává „nőtte ki” magát.

COCAINE

A facebook által elkábított lények a Jövő szörnyű víziójának neandervölgyi ősei. Az internet – a Google közép-európai igazgatójának rózsaszín álmaival ellentétben – nem a Föld agya, csak a kisgömböc, amely mindent és mindenkit magáévá tesz és bekebelez.

A hatalom szemszögéből az internet által lebutított tömeg a legalkalmasabb egy harmadik világháború kirobbantásához. Ebből következőleg legfőbb érdeke, hogy az internet hiperbolikus növekedését minden erejével támogassa. Van-e mód ennek a folyamatnak a leállítására?

a vég

„A forradalom felfalja saját gyermekeit”

A hiperbolikus száguldás végeredménye: a végesben elérni a végtelen.

Ahogy azt az egyik magyar előadó (Uj Péter) részletesen kifejtette az internet hiperbolikus száguldása pillanatokon belül felzabálja az írott sajtót, a rádiót, a tv-t, és a felelősen gondolkodó kritikusokat, tanácsadókat és kormányokat. Ami marad az a tömeg által vezérelt kaotikus világ, amelyben

Bárki, Bármiről, Bárkit, Bármikor

meg tud győzni (legyen szó: kultúráról, fogyasztásról, politikáról, vallásról, erkölcsről, szerelemről, sexről, pornóról, erőszakról).

Na MIZU MIZU MIZU?

A népszerűség hiperbolikus robbanására jó példa:

FLUOR - MIZU

Az előadáson kiemelt helyet kapott egy reklámfilm, ami nulla költséggel nagyobb hatással van a tömegre, mint egy milliárdos költségvetésű hagyományos reklámkampány. És ezt a reklámfilmet az egész világ kitörő örömmel fogadja:

PANDA

Ez egy pandabundába bújtatott Adolf Hitler!

Aki megpróbál elmenekülni az elkábított tömeg féknélküli tobzódása elől, az csak a legerősebb fájdalomcsillapító segítségével érheti el:

SISTER MORPHINE

A kígyó a saját farkába harap

Ahogy az internet hiperbolikus ütemben fejlődik, úgy csökkenek a (z egy főre eső) költségek  – a világon egyedülállóan – ugyancsak hiperbolikus tempóban. Ma már fillérekből milliárdos haszonra lehet szert tenni, ha valaki egy ügyes ötlettel áll elő.  Az úgynevezett „farok elmélet”-nek azonban van egy óriási hibája: a végtelen instabilitás. Akármilyen kicsi, de nem nulla az egy főre eső költség fenntarthatóvá teszi a rendszert. Viszont ha ez a költség eléri a nullát, akkor a rendszer automatikusan összeomlik. Az internet eszeveszett fejlődését semmi más nem tudja megállítani csak maga az internet. De az összeomlás után jön a világméretű depresszió, és az elkábított tömeg hisztérikusan fog reagálni az elvonási tünetek okozta szorongató érzésre, aminek végzetes következményei lehetnek az Emberiség Jövőjét illetően.

Cold Turkey

„ A Tömegek Bölcsességé”-re (James Surowiecki) hivatkozók egyetlen dolgot hagynak figyelmen kívül: a kormányok által lebutított, az internet által elkábított Tömegről minden elmondható csak az nem, hogy Bölcs.

All Along the Watchtower

"There must be some way out of here"

Egyetlen illuzórikusnak tűnő megoldás létezik: „A Messiás” kikergeti a kufárokat az Internet Templomából, és újra – eggyel magasabb szinten – Napjaink Alexandriai Könyvtárává Varázsolja azt.

You can’t always get what you want

A Nagy Borzongás

(The Big Chill)

“So let us not talk falsely now, the hour is getting late.”

Mosóczi Zoltán

Budapest, Egy Évvel A (Harmadik Világ) Háború(ja) Vége Előtt

 a frászbookása

egyben

Az Optimalista Világ Kezdete

utóirat

Glenn Gould - Bach Concerto in D minor

Mosóczi Zoltán

Útközben

Mennyei Interregnum

Már nem hernyó, de még nem is lepke,

kígyó a bőrét levedlette,

farkába s almába harap,

száműzi Őt az isteni harag.

Petesejt, mely a legnagyobb talány,

még nem dőlt el, fiú-e vagy lány,

a rügy kipattant, de még nem virág,

vajúdik meggyötörten a világ.

Magzat a szülőcsatornában,

feje elakad a gátban,

félelmekkel telve jön világra,

nyomban meg is keresztelik, de hiába,

a hit lepereg róla, akár a szenteltvíz,

s nem marad más, mint egy keserű szájíz.

Éhes és mohó kis csecsszopó,

csak az kell neki, mi enni való,

mert ő boldog akar lenni,

s nem egy életen át vezekelni,

szívében pogány marad örökre,

s elméje egyre gyorsabban pörögve

egyszer csak meghasad,

s milliárdnyi darabkára szakad.

Míg gyermekké cseperedik,

minden útján megvezetik,

Rómába, majd kómába esik,

hitéből csak ennyi telik.

átalussza a lidérces, sötét középkort,

vizet prédikál, míg issza az óbort,

megrészegül hitétől, mert tudja, mit Isten teremtett,

biz' az kerek egész, s minden egyebet feledhet.

De lám, kavargó, zavargó, forrongó évekkel

zajos gépekkel, s zavaros érvekkel,

a Tudás zabolátlanul más forrásokat kutat,

csodás elmékben matat, s új utakat mutat,

felrázza, mint elektromos puli a bikát,

édesded álmából Csipke Rózsikát.

Már nem szűz, de még nem is asszony,

rajta múlik, mit válasszon:

gyermekeket nevel gonddal,

vagy a mának él egy sültbolonddal,

kinek kamaszkora megnyúlt álma

nem fér el szűk nadrágjába’,

már nem gyerek, de mit himbál,

még terméketlen, mint egy hímbál,

minden ruháját kinőtte,

felnőtt mégsem lett belőle.

Hangja mutál, s ő utál engem,

már nem hisz az én istenemben,

újakat teremt magának,

kis bajusszal, kecskeszakállal,

kik cinikusan kiröhögik,

börtönbe, tömlöcbe vetik,

kiölnek belőle minden hitet,

hiszékenységéért egy életre fizet.

Ártatlanul vagy ártva,

de bekerül a halálgyárba,

veséjét leverik keményen,

lelkét kifüstölik egy kéményen,

majd ő nyúzza meg megkínzóit,

a vértől már maga sem irtózik,

feje búbjáig mártózik bele,

felfordul tőle a világ fele.

Ez aztán a keresztelő,

Sátán gusztusának tetsző,

antik- s antikrisztusok sorba'

egymás után hullnak le a porba,

Ábelek Bábele, s a rengeteg Káin,

sodródva szalmaszáljézuskáin

szalmalángként égnek el nyomban,

nagyobb a füstje, mint amilyet lobban,

így múlik el egy század,

nincs rá mentség: szégyen s gyalázat!

Hitünket kinőttük, mint kamasz az egész ruhatárát,

a Mennyek Királya meztelen, de nincs, aki kinyissa száját,

istentelenül élünk, talán egyszer majd megérdemlünk egy Újat,

addig is Sorsunk, s Jövőnk csak rajtunk múlhat.

Még útközben vagyunk, még dönthetünk talán,

hogy merre megyünk, az itt a talány:

vagy ledarál bennünket ez az unalomig

egyhelyben forgó, az utolsó lomig,

minden vacak kacatot felhalmozó,

tornádóvá duzzadó emberi torzó,

vagy kihúzzuk a Gépet a konnektorból,

s kiszállunk ebből az Idétlen Időkig tobzódó halotti torból.

The Fool On The Hill

Köszönöm frászbook!

Írói mentoromnak, atyai jó barátomnak, szellemi ikertestvéremnek, Kurt Vonnegut, Jr.-nak, ajánlom e verset szeretettel, az elmúlt félszáz év legeredetibb gondolkodójának, a legfeketébb fekete humor szülőatyjának, akitől ugyan még az életben egy árva sort sem olvastam (és már nem is fogok), de meg vagyok győződve arról, hogy csodálatos dolgokat írhat(ott). Ezt az apró hiányosságomat remélem, elnézi nekem a Mester, hiszen, tudomásom szerint se írni, se olvasni nem tud (magyarul).
 

MÓKUSKERÉK
 
Hej Vonnegut, Vonnegut,
 De sötét az alagút!
 Honnan jövünk? Hová tartunk?
 Föl és alá rohangálunk.
 
Mindenki csak hőbörög,
 Céltalanul lődörög,
 Hej Vonnegut, Vonnegut,
 De sötét az alagút!
 
Te lámpást gyújtasz a fejünkben,
 És úgy tűnik, hogy látjuk az alagút végét,
 Bár sötét lepelbe burkolt válaszod
 Frappánsan megkerüli a kérdést:
 
A Föld mélyébe Fúrt Alagút
 Már körbe érte a Földet,
 Hát ne is csodálkozzunk azon, ha nincs
 Se eleje, se vége.
 
Hej Vonnegut, Vonnegut,
 De sötét az alagút!
 Honnan jövünk? Hová tűnünk?
 Körbe-körbe kergetőzünk,
 
Mint mókus a keréken,
 Csak futkosunk serényen,
 Hej Vonnegut, Vonnegut,
 De sötét az alagút!
 
"Én túllépek e mai kocsmán,"
 Vonnegutig, és tovább
 Legyek bár Antikrisztus,
 Vagy jégmezőkre száműzött nomád,
 De ez a sötét lyuk nem lesz otthonom,
 Sem éltemben, sem halálom után!
 
Hej Vonnegut, Vonnegut,
 De sötét az alagút!
 Honnan jövünk? Hová megyünk?
 Gyermekből felnőtté leszünk,
 
Tán emberré is válunk,
 Ha bírja még a lábunk.
 Hej Vonnegut, Vonnegut,
 De sötét az alagút!

Angyalföldön élünk, egy tízemeletes panel nyolcadik emeletén, szép, világos, otthonos lakásban. Szeretünk itt élni. Az ablakból belátni az egész várost, a budai hegyek koszorúját a Gellért hegytől egészen a Nagy Kevélyig, sőt szépidőben még Szentendre is felsejlik a távolban.

Az ország legkisebb gazdái vagyunk, az erkélyen elterülő másfél négyzetméternyi műfűvel, és a cserepekben kókadozó virágokkal. Nekünk a Margitsziget –, amely csak egy ugrásra van az otthonunktól – a kertünk, az udvarunk, a játszóterünk, ahová naponta kijárunk futni, tollasozni, vagy csak úgy leheveredni a fűbe és élvezni a csendet, a napfényt, a fákat, a virágok színpompás kavalkádját. A gyerekek is imádják a szigetet. Különösen a kisebbik, aki sérült, így számára ez az a hely, ami a világot jelenti, a megszokott 58 négyzetméternyi bezártság után. Mint minden gyerek ő is odavan az állatokért. Szép napos nyári délutánokon órákat töltünk el a kisállatkertben és környékén. Azaz csak töltöttünk! Vagy ki tudja? Talán csak Tarlós úr, aki azzal állította a pestieket a maga oldalára, hogy ha rászavaznak, akkor a jövőben Budapest már nem csak az szd-eszes ingatlan spekulánsoké lesz, hanem mindenkié. Köszönjük Tarlós úr, szép ígéret volt!

Mentsük meg a margitszigeti kisállatkertet!

Lehet, hogy az a baj ezzel a kisállatkerttel, hogy a XIII. kerületben van, és Tarlós úr Budapest alatt csak a fideszes kerületeket érti?

Tisztelt Tóth József, (XIII. kerületi) Polgármester Úr!

Bizonyítsuk be, hogy annak ellenére, hogy Budapest tavaly ősz óta már csak a fidesz-é, a XIII. kerület továbbra is az embereké!

Van-e arra mód, hogy a kerület átvállalja a kisállatkert költségeit, és így a kerület megmenthetné az egész város számára ezt a csöppnyi kötődést a természet szülte állatokhoz?

[Tarlós úrnak meg azt üzenem: Ha a fene fenét eszik, a mókusokat akkor sem tudja kitiltani a szigetről!!!!]

(Csöng a telefon)

– Jó napot kívánok.

– Jó napot kívánok.

(Gépies hang a telefonban, mintha egy előre rögzített beszédet játszanának le)

– … adományt gyűjtünk… van öt perce… beteg kisgyerekek részére… korháznak… 3000 Ft… leírhatja az adójából…

– Elnézést, hogy közbevágok! Ön egy gép?

– Nem én a bank megbízásából hívom Önt.

– És honnan tudja a telefonszámunkat?

– Az adatbázisból.

– Adatbázisból? Milyen adatbázisból?

– A korházak adatbázisából.

– És hogy kerültünk bele?

– Bizonyára már korábban is adott adományt.

– …minden héten becsengetnek hozzánk… régebben még adtunk néhány száz forintot……halmozottan sérült gyereket nevelünk…

– …akkor Ön is tudja milyen fontos az adományozás…

– Hogy lehet, hogyha kérnek, akkor mindig megtalálnak bennünket, de ha adni kéne, akkor meg soha.

– Nem tudom, én csak a gyűjtéssel foglalkozok.

– Gondolom, abban az adatbázisban is benne vagyunk, amely az adományok szétosztásával foglalkozik. Hogy lehet, hogy az elmúlt 11 évben még egyetlenegyszer sem találtak meg minket?

– Nem tudom, én csak a gyűjtéssel foglalkozok.

– Itt a remek alkalom, hogy Önön keresztül végre a mi kisfiunk is részesedjen az Önök fáradhatatlan munkájából.

– … … …

– Itt van még?

– További szép napot kívánok. Viszontlátásra.

– Viszontlátásra.

 
(Öt perccel később)

– Jó napot kívánok.

– Jó napot kívánok.

– … adományt gyűjtünk… van öt perce… beteg kisgyerekek részére… korháznak… 3000 Ft… leírhatja az adójából…

– Elnézést, hogy közbevágok! De öt perce már beszéltünk.

– Tényleg?

– Köszönöm, hogy ilyen gyorsan elintézte, hogy 11 év után mi is részesedjünk az emberek jóságából. 

– … … …

– Itt van még?

– További szép napot kívánok. Viszontlátásra.

– Viszontlá… (a telefon süketen és némán zúg)

 FOLYTATÁS

a nemzet első embere

közjogi méltatlanságok

ártunk és orbánunk következetesen költségtakarékos politizálásának köszönhetően a két legmagasabb közjogi méltatlanság (Zembere és Kembere) posztját egyetlen ember tölti be.

Vajon ebben az 1/3 urna, 2/3 fülkeforradalmas, de 3/3 emberként nemzeti, igazságvadász, erkölcsősz világban milyen múlttal kell rendelkeznie valakinek ahhoz, hogy leváltsák pozíciójából, ha kiderül róla, hogy milyen múlttal rendelkezik?

Az attól függ, milyen pozícióban van, és hogyan viszonyul hozzá a hatalom! A legtöbb kirúgottnak elég volt azt a bűnt elkövetnie, hogy volt munkahelye. Másoknak még dolgozniuk is kellett ahhoz, hogy lapátra kerüljenek. Volt, aki csak annyit mondott: Ferihegy, és már repült is.

A hatalom kivételezettjei eközben minden tabut ledönthetnek a nyelv (helyesírás) és a kultúra területén, a diplomácia, a pénzügyek és a gazdaság világában úgy, hogy népszerűségük ettől csak egyre fokozódik.

Tény, hogy egyetlen életrevaló, erőtől duzzogó diktatúra sem tűri meg maga körül az értelmes embereket. Minél lebutítottabb a tömeg, annál könnyebb hülyíteni (lásd a kiemelt fontosságú szeszfőző törvényt). Diktatúránk – az eddig meghozott törvényekből és intézkedésekből ítélve – kezd erőre kapni. Húsvétra szárba szökken az új alkotmány, majd jön még néhány hónap kínos és megalázó EU-s elnökösködés, de őszire mindenhol beérnek a diktatúra kalászai és kezdődhet az országos aratás. Ez lesz aztán csak az igazi hazai diktatúrizmus!

Sötétben összezárva,

A múltat meggyalázva,

A Halál szolgái lettünk,

Innen már nincs hová mennünk.

A magyar történelem legsötétebb napja. Annyira sötét, mint a Fekete Lyuk. Ma még a Holdat is megpróbálja magába szippantani. Már magába vonzotta az elmúlt 67 év összes eseményét. Semmisé tett mindent, ami azóta történt. Én, például, meg sem születtem, hiszen "szüleim" akkor még nem is ismerték egymást. Így hát szomorúan, de tiszta szívvel mondhatom, hogy „Nincsen apám, se anyám, / se istenem, se hazám, / se bölcsőm, se szemfedőm, / se csókom, se szeretőm.”

De hamarosan ránk virrad egy fényességes, új Nap, ami kiragad bennünket a Fekete Lyuk fogságából, és Mi kitörő örömmel, egy emberként, büszkén felkiáltunk:

Újra Nagy a Magyar!

Lehet, hogy már 1944. március 19-e előtt sem volt olyan nagy a magyar?

Walther von Brauchitsch tábornagy, a német haderők főparancsnokának válasza egy német diplomata kérdéseire:

– Mennyi időre lenne szüksége Magyarország megszállásához?
– Huszonnégy órára.
– És ha ellenállnak?
– Tizenkét óra.
– Hogyhogy?
– Elmaradnak az üdvözlő beszédek.

Mosóczi Zoltán:

Megbélyegzés és Kirekesztés

Kisfiamnak, Matyikának

Végtelenül sokan vagyunk itt.
Védtelenül vagyunk sokan, mint
fészekből kilökött kakukkfióka,
értelmetlenül lehull a porba,
érthetetlenül motyog magába,
életfogytiglani magányba zárva.
És mégis, ha látnád:
hogyan tud mindenen nevetni,
hogyan tud mindennek örülni,
nincs benne félelem, bánat vagy harag,
a Boldogság sületlen kenyeréből egy falat.
Neki minden játék, mint egy kölyökkutyának,
sebeit nyalogatva elcsorog a nyála.
Szemei beszélnek helyette,
kezei örökké remegnek,
lábai saját útjukat járják,
álmai megfejthetetlen ábrák.
Nincs, aki közel kerülhetne hozzá,
bár mindenkit őszinte örömmel fogad.
Egy távoli világ fura kis lakója,
ahol a romlatlanság virágait gyűjtik egy csokorba.
Köztünk van, de egy másik világban él,
némán mutatja az utat, bár mindene beszél.
Felmutatja a Tükröt nekünk,
s mi szemlesütve elfordítjuk fejünk.
Maga az Úr küldte közénk a Földre,
ránk bízta sorsát, hogy tanuljunk tőle,
köztünk élje le angyali életét,
s puszta létével hirdesse az Úr ítéletét:
Istentelenül élünk itt a Földön, és nem félünk,
megfeledkezve küldetésünkről,  csak a Mának élünk,
nem híd vagyunk Múlt és Jövő között,
csak a meddő Jelen pöffeszkedő virágainak mihaszna szirmai.
Csak magunkkal törődünk,
így az Isten sem törődik velünk.
Megbélyegzettek és Kirekesztettek lettünk,
mint a fészekből kilökött kakukkfióka,
értelmetlenül hullunk a porba,
érthetetlenül motyogunk magunkba,
életfogytiglani magányba zárva.
Végtelenül sokan vagyunk itt,
(ez egyben minden baj forrása is)
vagy megpróbálunk egymással békében élni,
vagy felfaljuk egymást, és már nincs mit remélni.

Ez a show lesz a „Vég Show”

Egy eltorzult világ foglyai vagyunk,
szemétkupacok tetején kuksolunk,
dobozba zárt álmok ejtenek rabul,
s mi ropogtatjuk a csipszet szótlanul.

Megkönnyezzük a szegényt, mert éhezik,
a gyereket, kit vernek, mert létezik,
tombol a terror a dobozban vadul,
s mi ropogtatjuk a csipszet szótlanul.

Majd vált a kép, már minden fény és pompa,
a csillogás tartja szemünket fogva,
intrika, szerelem keresztül-kasul,
s mi ropogtatjuk a csipszet szótlanul.

Elhízás, fejfájás, rossz szájíz, nátha,
hatásos védelem ellenhatásra,
figyelmeztet sok apró betű alul,
s mi ropogtatjuk a csipszet szótlanul.

Bár van lakásunk, de még sincs otthonunk,
az esti filmeken jókat horkolunk,
míg a gyerek, s a nej lankadatlanul
csak ropogtatja a csipszet szótlanul.

Hold me!

The streets are empty, I walk alone.
So many people got no home.
They fill the subways without a light,
Cant find the exit to a better life.

Hey guys! Hey gals! Don’t turn away!
Don’t say that it's ok!
Hey guys! Hey gals! Let’s find the way!
We’ve got a lot to do today.

You’ve got a house, but have no home.
In the evening you feel alone.
You’ve got a car, but nowhere to go.
You watch TV, it's
„THE END LESS SHOW!"

Hey guys! Hey gals! Don’t turn away!
Don’t say that it’s ok!
Hey guys! Hey gals! Let’s find the way!
We’ve got a lot to do today.

Less Homeless on the Earth!
We’ve gotta get it first!
Noone can be hurt
In the shadow of the World!

Don’t let die anyone on the streets!

I don’t want to talk, just wanna cry.
Too much people must lonely die.
My eyes are filled with the tears of the World.
Come on babe, dont say a word,

Just

Hold me! Hold me! Hold me tight!
Let me feel you on my side!
Hold me! Hold me! Hold me tight!
It’s the only time I feel alright.

Less Homeless on the Earth!
Weve gotta get it first!
Noone can be hurt
In the shadow of the World!

Don’t let me die on the street!

In the shadow of the World
Noone can be hurt!
Weve gotta get it first
Less Homeless on the Earth!

Don’t let die anyone on the streets!

 Négy éves A Mecénás!

játék a számokkal – játék a közpénzekkel

Elhatároztam, hogy a fiamnak, miután már elég nagy, adok hetente 1000 forint zsebpénzt. Viszont azzal, hogy most már neki is van jövedelme, jogos elvárás, hogy ő is járuljon hozzá a családi költségvetéshez. Tehát visszakértem tőle 160 forintot. Ő kérdőn nézett rám, nem értette, miért mondtam, hogy kap 1000 forint zsebpénzt, ha végül csak 840 került a zsebébe. Legközelebb körültekintőbben jártam el. A fiam tudta nélkül felemeltem a zsebpénzét 1190 forintra, levontam belőle 190 forint „adót”, és adtam neki 1000 forintot. Harmadszorra már nem játszom el ezt a tili-tolit, hanem adómentesen odaadom neki a zsebpénzét.

Az államnak mennyibe kerül évente a közszférában kifizetett személyi jövedelmekkel kapcsolatos tili-toli játék az adóval?

Egy biztos, többe, mintha ki sem vetné. És ha ki sem vetné, még egy söralátétre sem lenne szükség!

Ha már Orbán annyi tabut ledöntött, ezt a közpénzpazarlást miért nem szünteti meg?

A közszférában dolgozók adóterhei úgy csökkenthetők a legérezhetőbben és a leghatékonyabban, ha nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezek a jövedelmek éppoly fiktív módon vannak megállapítva, mint a gyerek zsebpénze.

Jó példa erre Szijjártó Péter esete, akinél már az is komoly jövedelem csökkenést eredményezett, hogy kiszámolta/kiszámolták a havi összkeresetét.

Megmondaná valaki, hol a kijárat?

Szeretem A tanú-t, de így kilenc hónapja, minden nap végignézni már egy kicsit unalmas. Először a 70-es években láttam egy zártkörű vetítésen, amikor még tiltólistán volt. Egy páran ott ültek mellettem azok közül, akik megirigyelve Őze Lajos népszerűségét, most Virág elvtárs szerepében tetszelegnek (legalábbis maguknak). Akkoriban még büszkék voltak demokratikus hajlamaikra! De hát változnak az idők, változnak ők is. Én azóta is őskonzervatív demokrata maradtam, és ha már a nyugdíjpénztárak váltak a kormány diktatórikus törekvései ellen folytatott népi ellenállás legfőbb színterévé:

Megmondaná valaki, hol lehet belépni ezekbe a nyugdíjpénztárakba?

Az a szomorú valóság, hogy ha nem ver minket senki, akkor kiprovokáljuk, hogy verjenek. Nem tudunk ellenségkép nélkül élni, mert az elmúlt 500 évben

150 év oszmánizmus + 150 év habsburgizmus + 24 év horthyzmus + 1-12 év fasizmus/nácizmus nyilasokkal megspékelve + két vesztes világháború + egy trianoni megcsonkítás + 40 év bolsevizmus + 20 év kapitalizmus bolsikból jött tőkésekkel...

annyi feszültség halmozódott fel bennünk, hogy muszáj valaki máson levezetnünk, és ha éppen kívülről nem fenyeget semmilyen veszély, akkor egymásnak esünk.

„Akár egy halom hasitott fa,
hever egymáson a világ,
szoritja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s igy mindegyik determinált.

Igy él a gazdag is, szegény is,
igy szenvedünk te is meg én is
s még jó, ha az ember haragja,
nem az embert magát harapja,
hanem valaki mást,
dudás a fuvolást,
én téged és engemet te, -
mert mi lenne, mi történhetne,
ha mindig magunkba marna
az értelem iszonyu karma?”

Háborúzni (háborogni) könnyű, azt mindenki tud. Békét kötni (megbékélni) az a nehéz, csak keveseknek sikerül. Jó békét kötni (Kiegyezés) meg 150 évben egyszer.

Ha leállnánk egy pillanatra egymás betonba döngölésével, és megpróbálnánk kívülről tekinteni önmagunkra, láthatnánk, milyen szánalmasak vagyunk. Már megint ellene megyünk valaminek, ahelyett, hogy keresnénk a kölcsönösen előnyős megoldásokat.

Megmondaná valaki, hogy mi változik attól, hogy napjában 10-szer, 20-szor, 100-szor elkülditek egymást a Nolblog-on a PeCsába?

Ti loptátok el az állami vagyont? Ti voltatok korruptak? Ti árultátok a Hazát? Ti írtátok az Öszödi beszédet? Ti robbantottátok ki a 2008-as pénzügyi válságot? Ti csináltatok forradalmat tavaly áprilisban? Ti államosítottátok a nyugdíjpénztárakat? Ti írtátok a médiatörvényt? Ti árulkodtatok a külföldnek?

Olyan dolgokért estek egymásnak, amire még csak befolyásotok sincs, nemhogy rajtatok múlna a bekövetkezésük.

Ha valakit lopással vádolnak, és én azt mondom, hogy várjuk ki az ítéletet, abból nem következik, hogy a gyanúsított pártján állok. De Ti a vádaskodásban ennél sokkal messzebbre mentek: nem csak azt tételezitek fel a másikról, hogy a gyanúsított pártján áll, de még azzal is megvádoljátok, hogy ő maga is bűnös, pedig ez még a vádlottról sem bizonyosodott be.

Mi nem Orbán, Gyurcsány, stb… seregének fanatikus közkatonái vagyunk, hanem Orbán, Gyurcsány stb… kenyéradó gazdái. Hát viselkedjünk tulajdonosokhoz méltóan, mert minden egyéb híresztelés ellenére a Haza a Miénk, függetlenül attól, hogy melyik oldalán állunk!

A Nolblog ahelyett, hogy a különböző vélemények kulturált ütköztetésének fóruma lenne, ahol felrajzolódhatnának egy társadalmi megegyezés körvonalai, csak egy lepusztult csehó képét mutatja, ahová bárki betérhet meginni egy felest, miközben jó nagyot köp a padlóra.

Főúr, fizetek!

die andere Seite = a másik oldal

Németül csak egy-két szót tudok, de azt is minek. Pedig lett volna kitől megtanulnom, hiszen édesanyám anyanyelvi szinten beszélt németül is, oroszul is. Neki persze könnyű volt, mert őt a történelem tanította meg ezekre a nyelvekre. Születése után nem sokkal Horthy unszolására Bécsben, később Berlinben tanulhatott németül, majd Hitler és Sztálin atyáskodásának jóvoltából előbb Moszkvában, majd az Ural háta mögött tökéletesíthette orosz nyelvtudását (nagybátyámat még a szibériai tájszólásra is megtanították). Amikor végre hazatért Magyarországra, már anyanyelvét, a magyart is gyakorolhatta, bár élete végéig meggyűlt a baja a nyelvtannal és a helyesírással. Így, ha a német nyelv nem is, de a germanizmus nagy hatással volt a magyaromra.

Hat-hét éves lehettem, amikor az iskolánk ebédlőjében a szokásos undorral toltam el magamtól a mosogatólé ízű, langyos löttyöt, mire bátyám jóindulatúan megjegyezte: „Gondold azt, hogy Auschwitzben vagy, úgy talán meg tudod enni!”. Fogalmam sem volt, mi az, hogy Auschwitz, gondoltam valami vicc, amely olyan girhes és finnyás kisgyerekekről szól, mint én, akikkel megpróbálnak mindent megetetni, és elhitetni velük, hogy minden rosszban van valami jó, és ha már a marhavagonokban összezsúfolódva, meggyötörten, szomjasan, éhesen, fáradtan, koszosan eljutottak a Lagerig, akkor legjobban teszik, ha lezuhanyoznak.

[Nem! Nem! Akkoriban ezt én még nem gondoltam így végig, azóta meg már tudom, hogy mit jelentett ott és abban az időben lezuhanyozni. Ma sokan még azt is tagadják, hogy Auschwitz egyáltalán létezett. Na, ez viszont már nem vicc!]

Mindezek ellenére, mégsem az a néhány mihaszna szó (Sieg Heil, Mein Führer, Mein Kampf, Montag, Dienstag, Reistag, Deutschland, Deutschland über alles, Übermensch, SS, Standartenführer, Halt, Hände hoch, los, los, Arbeiten Lager, ausradieren …) volt gyermekkoromban a kedvencem, hanem az a bizonyos „anderezejte”. Volt ugyanis az 50-es, 60-as években egy nagyon kedves ismerősünk, egy bájos öreg hölgy, aki beteges üldözési mániában szenvedett. Ahogy elméjén a kór kezdett elhatalmasodni, úgy lett napról napra visszahúzódóbb, gyanakvóbb és félszegebb. Egyre kevesebb emberrel állt szóba, akivel viszont mégis, annak mániákusan bizonygatta, hogy folyamatosan zavarják a rádióját, lehallgatják a telefonját, követik az utcán, és minden lépését árgus szemekkel vizslatja a „másik oldal” azaz ahogy ő mondta „die andere Seite”. Mikor mániája annyira rátelepedett törékeny lelkére, hogy már a lakásából sem mert kimozdulni, anyám maradt az egyetlen, akiben még megbízott. Minden este felhívta telefonon (érdekes attól nem tartott, hogy ezeket a beszélgetéseket is lehallgatják), és csak mesélt, csak mesélt a „másik oldal” mesterkedéseiről. Én akkor nagyon sajnáltam szegény anyámat, de ő türelmesen végig hallgatta a kedves öreg hölgy összes fixa ideáját. Úgy hozzászoktunk az esti mesékhez, hogy amikor a néni meghalt, már hiányoztak a telefonok (akkoriban még nem kényeztetett el bennünket a TV végtelenített terror, horror és üldözési mániáival). A mi, különbejáratú, monstre monodrámánk főszereplőjét Olga néninek hívták. Gábor Andor özvegye volt.

Anyám 81-ben halt meg. Ő volt az utolsó ember Magyarországon, akivel még szóba álltak az „ánderezejték”. Mivel az én hangom nem hallatszik el az árkokból emelt barikádok túloldalára, ezért álljon itt csupáncsak egy

NÉMA KIÁLTVÁNY

Lehet-e erőszakkal az erőszak ellen harcolni? A békeharcos ringbe szállt az erőszak ellen, fél Amerikát laposra verte, majd belerokkant a küzdelembe. Az erőszak erőszakot szül, így minél többen harcolnak ellene, annál több erőszakos ember lesz a világon. De hát, lehet-e cigarettázással a dohányzás ellen, autózással a forgalmi dugók ellen, vagy szemeteléssel a környezetszennyezés ellen eredményesen fellépni? Nem, de mi mégis hiszünk abban, hogy igen. Ha már így fordítva lettünk bekötve a világ hálózatába, ha a tudat nem képes másra, mint felháborodni az általa teremtett irracionalitásokon, akkor fordítsuk meg a dolgot: harcoljunk mosolyogva, jókedvűen a vidámság ellen! Minél több embert sikerül bevonnunk a küzdelembe, annál távolabb kerülünk célunk elérésétől. Így küzdelmünk végül elbukik, mint minden valamirevaló forradalom, és a Világ tele lesz vidám, mosolygós emberekkel.

Végül javasolnék egy lehetőséget a párbeszédre, bár tudom, hogy tőlem úgysem fogadnak el tanácsot odaát, „die andere Seite”, azért én mégis megkérdezem:

Mi lenne, ha megpróbálnánk levetkőzni ezt a beteges üldözési mániánkat,
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Kedves Barátaim,
Elvtársak, Elvtársnők?

A 21. század skizofrén embere

John Lennonnal és nélküle 

Egy interjúban (1980 őszén) megkérdezték John Lennont, hogy mit üzen az embereknek, hogyan viselkedjenek a 80-as években. Azt felelte: nőjön fel mindenki a saját feladatai szintjére, és döntse el saját maga, hogy mit kell tennie. Ne tőle várják a jövőben, hogy megoldja a problémáikat. 30 év telt el azóta, és még mindig arra várunk, hogy valaki más oldja meg a problémáinkat. Csak nehogy egy újabb őrült legyen az!

A DAL

Útban hazafelé [ez több, mint hat éve történt] eszembe jutott, hogy John már lassan 24 éve halott. Éppen akkor halt meg, amikor egy merőben új oldaláról kezdtük megismerni, Felnőtt lett. A benne érlelődő gondolatok már letisztultan és kiforrottan fejeződtek ki zenéjében, filozófiájában és ideológiai nézeteiben. Vele kapcsolatban is felvetődhet az örök kérdés, hogy milyenek lettek volna a 80-as, 90-es évek, ha nem oltja ki életét egy megbomlott elméjű amerikai. Mindenképpen reménykeltőbbek, mint amilyenek nélküle. Nem véletlen, hogy pont ott ölték meg, ahol menedéket keresett magának. A sors figyelmeztette arra, hogy végzetes hibát követ el, ha Amerikában akar letelepedni, de a hosszú huzavona ellenére mégis ezt az országot választotta otthonául. Kár volt. Annyi dal volt még a fejében, a szívében, a lelkében. Szabad-e veszni hagyni őket? Ahogy sétáltam hazafelé, arra gondoltam, hogy miért is ne születhetnének meg ezek a dalok. Így, hát kértem Johnt, hogy küldjön egyet azok közül, amelyeket már odaát komponált. Jót nevettem magamban ezen a hülyeségen, de legalább jókedvre derített. Megjegyzem, eszembe se jutott, hogy másnap lenne 64 éves (ami persze nem szép tőlem, hiszen apám és testvérem volt egy személyben), de ez csak erősíti a szinkronicitást. Ahogy mentem tovább, Lennon dalokat dúdolgatva, egyszer csak elkezdett motoszkálni a fejemben valami ismeretlen, korábban sohasem hallott dallam, valahogy ilyenformán: have-a-have-a-have-a-have/have-a-have-a-have-have (két sor már meg is volt belőle). Majd hazaérve, fogtam a gitáromat és néhány perc múlva megszületett az első Lennon-Mosóczi szerzemény:

Start to Cry

Holnap, 2010. november 27-én pontban 7 óra 30 perckor, felelősségem teljes tudatában, lelkiismeretem megnyugtatása és a jóérzésű, naiv honfitársaim nyugalmának megóvása érdekében, előre megfontolt szándékkal, minden különösebb felhajtás nélkül

állam ellenes összeesküvést követek el.

E súlyos cselekedetre azért szánom el magam, hogy ismét emelt fővel nézhessek tükörbe.
A jövőben szeretném egyetlen gyermekeimet és drága feleségemet felszabadultan és szurkálódások nélkül átölelni.
Elhatározásomat nyugdíjpénztári tagsági viszonyom nem befolyásolja, bár fontolgatom, hogy belépek egybe, hiszen mostanában lesz üresedés.
A nemzetközi helyzet fokozódására való tekintettel sem halogathatom tovább a dolgot, így hát reggel megborotválkozom.

Szombaton kéthetes nyaralásunk befejeztével Agárdon felszálltunk arra a rémálom vonatra, amely bár csak Fehérvárról indult, mégis sikerült már ezt a 15 perces utat is 35 perc késéssel megtennie. Míg a zsúfolt (és feltúrt) agárdi állomáson várakoztunk, három viszonylag üres vonat húzott el mellettünk megállás nélkül. Egyik sem volt alacsonypadlós, és mi megkönnyebbülve néztünk utánuk, mert felszállni úgysem tudtunk volna rájuk. Úgy látszik ezen a hétvégén a Balaton túl messze volt a Pestieknek, mert szinte mindenki, aki csak néhány órára el akart menekülni a kánikula elől, a Velencei tavat választotta. Nem tudom, honnan veszi a MÁV, hogy egy Velencei tó méretű „strandról” az embereket szombat este hatkor egyetlen vonattal haza lehet szállítani.

Megmondom: sehonnan! Mert nem lehet. Velencén a várokozók fele már fel sem fért a vonatra, ahonnan nagyobb késéssel indultunk tovább, mint amennyi a menetidő volt Fehérvártól Pestig. Régen ezt a problémát mentesítő vonatokkal oldották meg, de ma a szárnyvonalak lefoglalnak minden fölös kapacitást, a Pestiek meg amúgy is négy évig büntiben vannak.

Mi már megszenvedtük két héttel korábban a leutazást, amikor is csak egy „marhavagonban” tudtak elszállásolni bennünket többtucat bicikli és biciklista társaságában. Csomagjaink, de elsősorban a babakocsi (melyben halmozottan sérült, tíz éves kisfiúnk ült) ugyanis máshová nem fért volna föl erre a Közlekedési Múzeumra érett, koszos és lepusztult matuzsálemre. Pechünkre, abban az órában alacsony padlós vonat csak Dunaújvárosba (félig üresen) Martonvásárra (félig üresen) és Komáromba (félig üresen) indult. Mikor végre 10 perc késéssel kicammogott a zsúfolásig tömött vonatunk az állomásról, megkérdeztem a kalauzt, hogy megáll-e a vonat Auschwitznál, mert akkor legalább lesz hol lezuhanyoznunk. Nem igazán értékelte morbid humoromat, de én sem a MÁV-ét. Az is felháborító, hogy ha már csak óránként indítanak vonatokat a Velencei tóra, akkor miért nem lehet előre tudni, hogy melyik alacsonypadlós és melyik nem.

De visszatérve a hazautazásra, nekünk (négyünknek) Agárdon még sikerült leülnünk, bár a csomagjainkat csak szanaszét szórva tudtuk elhelyezni. Velencétől már olyan tömegnyomor volt az amúgy légkondicionált, alacsonypadlós, kényelmes utazásra szánt vonaton, mint csúcsforgalomban a pesti metrón, azzal az apró különbséggel, hogy nem 10-15 percet, hanem több mint két órát pácolódtunk saját és egymás levében. Én nem bírtam nézni, hogy karon ülő csecsemőkkel álljanak az anyukák, így átadtam a helyem az egyiknek, aki az ölébe vett még egy csöppnyi babát. A feleségem is ölbe vette kisebbik fiúnkat, így felszabadult egy hely két kislány részére. Martonvásárnál (ahol ismét 20 percet állt a vonat, mert az ajtót, amely már Velencén félóra kényszervárakozásra ítélte az utasokat még mindig nem tudták megjavítani) sikerült eljutnom a babakocsiig, melyet lazán csomagtartónak használtak az utasok, majd a bőröndünkig, melyet beraktak a wc-be, ahol úgy heten-nyolcan ücsörögtek rajta és körülötte. Ha valakinek el kellett mennie a mosdóba, akkor az egész csapat kijött, majd dolga végeztével ismét kupévá alakult a mellékhelyiség.

Mikor végre megérkeztünk a Délibe már ránk esteledett. Elképzelhetetlen tömeg hagyta el a vonatot, és én arra gondoltam, hogy milyen jók lehetnek ezek a régi/új „kulcsos vonatok”, amelyek lehetővé teszik a szárnyvonalakon, hogy Mari néni elvonatoztassa magát a szomszéd faluba.

Nincs itt valami arányeltolódás, Tisztelt Miniszterelnök úr? Vagy ezt a kálváriát kell érteni a nemzeti összefogás (vagy inkább összezsúfolódás) programján?

Jó napot, jó szurkolást, Mister Pride Mini-Star!

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Nagy figyelemmel hallgattam a tegnapi parlamenti beszédét, melyben egy új utat jelölt ki Magyarország számára.

Nagy örömmel fogadtam, hogy kiemelt fontosságot tulajdonít a kölcsönös felelősségvállalás és kölcsönös teherviselés elvének következetes alkalmazásának.

Ugyancsak nagy örömmel fogadtam, hogy az Ön megítélése szerint is a társadalom legkisebb egysége nem az egyén, hanem a család.

Családunk kicsiben tükrözi az egész országot. Ami Önnek az ország az nekem a családom, így kérem, hogy elveinek gyakorlati alkalmazását, működőképességét elsőként a mi családunkon próbálja ki.

2000. február másodikán életünk gyökeresen és végérvényesen megváltozott. Kisfiúnk, Matyika, aki egy nappal korábban egészségesen, 10/10-es apgárral született, oxigénhiányos állapotba került, agyvérzést kapott és azóta se járni, se beszélni nem tud, szellemileg visszamaradt, már 10 éves, de még nem szobatiszta. Halmozottan sérült, és bár önmagához képest óriási fejlődésen ment keresztül, soha nem lesz képes se járni, se beszélni, se önmagát önállóan ellátni.

Ennek az állapotnak 10 éve minden anyagi, erkölcsi és lelki következményét mi viseljük. Szerény számításaim szerint (figyelnem kívül hagyva a jövedelem kiesést és a nem vagyoni kártérítést!) az állam, az elmúlt 10 év alatt durván 30 millió forintot „nyert” a mi nyomorúságunkon, és ha semmisem változik, akkor ez évente minimum újabb 3 millió forint jogtalan nyereséghez juttatja az államot.

Gondolom, az erőviszonyok figyelembe vételével, Ön is tűrhetetlennek és tarthatatlannak tekinti ennek a méltánytalan helyzetnek a további fenntartását, hiszen a kölcsönös felelősségvállalás és az arányos teherviselés elvének durva megsértését jelenti.

Az államháztartási deficitet, ahogy azt Ön a tegnap ismertetett akcióprogramjában briliáns érveléssel nagyon helyesen kifejtette, a bankok nyereségéből és nem a halmozottan sérült gyerekeket nevelő családok méltánytalanul tragikusan alacsony szinten tartott jövedeleméből kell finanszírozni.

Végre olyan Miniszterelnöke van az országnak, az Ön személyében, aki a kölcsönös felelősségvállalás, és kölcsönös és arányos teherviselés elvét nyíltan a zászlajára tűzte.

Ezért kérem Önt, tisztelt Miniszterelnök úr, hogy

– állítson fel vizsgálóbizottságot annak kiderítésére, hogy mi történt kisfiúnkkal, Matyikával, 2000. február másodikán;

– a bizottság állapítsa meg, hogy ki, vagy mi a felelős a történtekért;

– az állam vállaljon arányos terheket a bekövetkezett tragédia következményeinek viselésében, mind az anyagi, mind az erkölcsi, mind a jogi felelősség tekintetében. 
 
Remélem, tisztelt Miniszterelnök úr, Ön is egyetért velem, hogy minden elv csak annyit ér, amennyi abból a gyakorlatban megvalósul.

Köszönöm előre is konstruktív együttműködését.

Erőt, egészséget kívánok a kölcsönös felelősségvállalás és a kölcsönös teherviselés elvének következetes alkalmazásához Magyarország minden családja, az egész társadalom, az idősek, a fogyatékkal élők, az egészségügy, a szociálpolitika, a kultúra, az oktatás, a nevelés, a közbiztonság, a gazdaság, a pénzpiacok, a közigazgatás, a környezetvédelem, a bel- és külpolitika területén is!

    Tisztelettel:

Mosóczi Zoltán

Budapest, 2010.06.09.

„Uram! Ne velünk vitatkozzon, nem mi hozzuk a törvényeket!”

 ahol a

PART (2)

 szakad

 
I'm Not Like Everybody Else

Hölgyem, Ön hány napig lenne hajlandó egy olyan munkahelyen dolgozni, ahol közölnék Önnel, hogy az elkövetkező három hónapban nem kap fizetést ugyanazért a munkáért, amit eddig is végzett, és három hónap elteltével évente döntik el, hogy kap-e egyáltalán valamennyi pénzt a munkájáért, vagy sem?

Hölgyem, értse meg, hogy én nem a munkámat, vagy a munkahelyemet vesztettem el, mint a többi tizenhatezer, aki mögé most Ön be akar állítani engem a sor végére, hanem csak az állam szállt ki a játékból, és megszüntette a GYES folyósítását, mert a kisfiam, Matyika, február elsején betöltötte a tizedik élet évét. Gondolja, hogy azóta kevesebb munka van vele, mint bármikor az elmúlt nyolc évben, amikor az állam még havonta 25.000 forinttal támogatta ezt a tevékenységet. Nekem nem szabadult fel 8-10 óra munkaidőm, mint azoknak, akik állástalanok lettek, és most „szabad kapacitásuk” terhére ücsörögnek itt naphosszat annak reményében, hogy ameddig találnak maguknak munkát, addig is Önök valamilyen juttatásban részesítik őket.

Hölgyem, én tudom, hogy Önöktől nem fogok kapni egy fillért sem. Nekem csak egy papír kell Önöktől, ami igazolja, hogy semmilyen ellátásban sem részesülök a munkaügyi központtól. Miért kell engem ehhez regisztrálni, tessék kérem ezt megmondani nekem! Nem éppen az igazolja, hogy nem kapok a munkaügyi központtól egyetlen fillért sem, hogy nem is vagyok regisztrálva?

Hölgyem, ezt a játékot 2001-ben egyszer már eljátszották velem . Akkor Önök regisztráltak engem, majd kiadtak egy igazolást, hogy nekem nem jár munkanélküli segély, majd én GYES-re mentem, és Önök kiiktattak a rendszerükből. Most újra eljátsszák velem ezt az értelmetlen és fölösleges játékot, ráadásul most még azzal megfejelve, hogy három hónapig „együtt kell Önökkel működnöm”. De árulja el, miben? Önök fogják három hónapig pelenkázni a kisfiamat, vagy tanítják járni, vagy eljárnak naponta vele a korházba gyógytornára, vagy a hétvégeken vigyáznak rá, ameddig én kipihenem a hét fáradalmait? És mi szükség van ehhez az egész színjátékhoz bemutatnom a jogosítványomat, a nyelvvizsgámat, valamint az egyetemi és actuáriusi diplomámat?

Hölgyem, értse már meg, hogy én február másodikától törvényenkívüli vagyok. Az állam nem ad egy fillért sem a munkámért. Önök még csak munkának sem tekintik azt a tevékenységet, amit tíz éve a feleségemmel együtt a létminimum alatti jövedelmi szinten, egy egészséges és eleven gyermek, Bálint (12 éves, gimnazista), nevelésével együtt erőnk és idegeink teljes megfeszítésével végzünk. Látott Ön már halmozottan sérült gyereket egyáltalán? Halmozottan sérült gyermek nevelése Magyarországon nem minősül munkavégzésnek, ezért a GYES lejártával nem kaphatok Önöktől semmilyen jogcímen sem juttatást. Korkedvezményes nyugdíjba sem mehetek, mert ötvenhat évesen „csak” harminc év szolgálati idővel rendelkezem. Az önkormányzat csak három hónap múlva áll velem szóba, hiszen addig én „együtt működök Önökkel”. Február másodikától nincs TB-m, így ha megbetegszek (ingyenes) egészségügyi ellátásban sem részesülhetek, és ami a nyugdíjat illeti, még a szolgálati időm sem ketyeg tovább, pedig amilyen szerencsés vagyok, legkorábban csak hatvanöt éves koromban mehetnék nyugdíjba.

Hölgyem, tíz napja, amikor az elmúlt tízévi tevékenységem "értékelése" elkezdődött, csak azért órákat kellett az utcán sorban állnom, hogy egyáltalán sorszámhoz juthassak. Majd mire nagy sokára sorra kerültem kiderült, hogy nem is ahhoz a kirendeltségükhöz tartozom, ahova kilenc évvel ezelőtt, így állhattam sorba a város másik végén még egy félnapot, azért hogy tíz napra rá, ma (február 15-én) végre újabb órákig tartó fagyos sorbaállás után Ön meghozhassa a végzést:

ELUTASÍTVA!

(és ebben az „ítéletben” nem volt semmi meglepő, hiszen ezzel már elejétől fogva Önök is én is tisztában voltunk).

Hölgyem, olvasta Ön Kafkától A pert?

(Ameddig a hölgy a halálos ítéletem meghozatalával volt elfoglalva, a másik asztalnál két állástalant is regisztráltak gyors egymásutánban, akiknél mindössze az volt kérdéses, hogy postai úton, vagy átutalással kérik (a kettőjüknek összesen több mint kétszázhatvannégy ezer forintot, azaz tíz és fél havi GYES-nek megfelelő) összeget. Mindketten az átutalás mellett döntöttek.)

Blowup



 

JÉGLAPBA FAGYVA TEJFEHÉR VIRÁG

1

Mindent, mi nem ennivaló,

megrágtam és kiköptem.

Magamtól tudom, mi a jó

s hogy egyremegy, szappangolyó

vagy égbolt van fölöttem.

És tudom, mint a kisgyerek,

csak az boldog, ki játszhat.

Én sok játékot ismerek,

hisz a valóság elpereg

és megmarad a látszat.

Nem szeretnek a gazdagok,

mig élek ily szegényen.

Szegényeket sem izgatok,

nem állok én vigasznak ott,

ahol szeretni szégyen.

2

Elefánt voltam, jámbor és szegény,

hűvös és bölcs vizeket ittam én,

a dombon álltam s ormányommal ott

megsímogattam a holdat, a napot,

és fölnyujtottam ajkukhoz a fát,

a zöld cincért, a kígyót, a kovát, –

most lelkem: ember – mennyem odavan,

szörnyű fülekkel legyezem magam –

3

Porszem mászik gyenge harmaton,

lukas nadrágom kézzel takarom,

nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam,

ölni szeretnék, mint mindannyian,

zöld füst az ég és lassan elpirul,

ne keress csókot, ez a ház kigyúl,

az ég fölött, mint lent a fellegek,

egy cirógatás gazdátlan lebeg –

4

Lehet, hogy hab vagy, cukrozott tejen,

lehet, hogy zörej, meredt éjjelen,

lehet, hogy kés vagy ónos víz alatt,

lehet, hogy gomb vagy, amely leszakad -

egy fáradt alma függ fejem felett,

a hernyó rágott szívéig szemet,

kinéz hát rajta és mindent belát,

elvált levélen lebeg a világ –

5

Szakállam sercenj, reccsenj, kunkorodj,

boronaként a vetésen vonódj,

ragyog a zöld gyík, sorsom keresi,

zörget a búza: magvát kiveti,

s e hűvös varázs húzva, szeliden,

szakállamon majd egykor megpihen

s vörös fonatján bütykömig csorog

jó ízzel-gőzzel, mint a gyógyborok –

6

Csöngess, a csöngés tompa tóba full,

a cselédlány könnye a kovászba hull,

hazatalálsz még, szedd a lábodat –

füstölgő szemek világítanak –

rámnéz a tó, ha belé kő esett,

s a sírók sóhajtotta fellegek,

ha széles ajkam lázba rezgve ring,

fecskék etetnek bogárral megint –

7

A küszöbön a vashabú vödör, –

szeresd a lányt, ki meztéláb söpör,

a szennyes lé lapulva árad el,

tajtékja fölgyűrt karján szárad el –

én is bádoghabokba horpadok,

de kélnek csengő és szabad habok

s végigcsattognak tengerek lován

a lépcsőházak villogó fogán –

8

Az eltaposott orrú fekete,

a sárga, kinek kékebb az ege,

a rézbőrű, kin megfagyott a vér

és a lidércként rugódzó fehér –

a háborúkkal hívott hajnalok,

ugró napok és rezgő csillagok

körülkóvályogják nyugodt fejem –

világizzása hőmérsékletem –

9

Borostyánkőbe fagy be az ügyész,

fekete frakkban guggolva kinéz,

meredten nézi, hogy mi féltve föd,

cirógat, áld a fény, a szél, a köd,

Borostyánkőbe én be nem fagyok,

pihévé szednek hűvös kócsagok,

s hogy mosolyogjanak az öregek,

én őszi esték melege leszek.

Dead End Street

 FOLYTATÁS

lecsapott telefonok – becsapott telefonálók

„A lelkiismeret messze járt!
Most az a kérdés, hogyan tovább!
Légy szíves a mostani helyzetről is írjál. Elsősorban Matyikáról, de nem utolsósorban a jelenlegi helyzetetekről.
Mert segítségre van szükségetek!
Nekünk fontos Matyika sorsa, jövője, veletek együtt! /adi/”

Matyika 12. hozzászólás

Ten Years After

Hétfőn, 2010. február elsején Matyika betölti tizedik életévét, és ezzel egy újabb szakasz zárul le az életünkben. Nem tudom, milyen indokkal, és azt sem, hogy melyik kormány szociális érzéketlenségének köszönhetően a halmozottan sérült gyerekeket tíz éves koruktól egészségesnek nyilvánítja a törvény.

A velük való törődést, gondoskodást, a fejlesztésükre fordított elkeseredett küzdelmet értelmetlen és elvesztegetett időnek minősítvén az állam a gyerek tízéves korának betöltésével kiszáll ebből az értelmetlen időpocsékolásból (korábban ez az időpont a gyerek tizennégy éves kora volt, ami ugyan négy évvel több, de a lényeget ez sem érinti).

Ha valakinek a GYES-t megelőzően nem volt munkaviszonya (mint kiderült a GYES nem minősül munkaviszonynak ????), akkor tíz év után a GYES-ből kiebrudalt szülőt sem munkanélküli segély, sem ápolási díj nem illeti meg. Azt még értem, hogy munkanélküli segélyben nem részesülhet, hiszen nem a munkája csak a GYES szűnt meg, de hogy ápolási díjat sem kaphat az már elég furcsán hangzik, hiszen ugyanazt a gyereket ápolja, akit eddig tíz éven keresztül.

Természetesen a GYES megszűnésével a TB jogosultsága is megszűnik. Amit tehet, hogy beáll a segélyért kuncsorgók végtelen sorának végére, és kivárja, hogy a kegyelmességek az elöljáróságon megkönyörülnek-e rajta, vagy hagyják éhen veszni. Státusza egy illegális bevándorló státuszával válik hasonlatossá. Még jó, ha nem toloncolják ki az országból!

Szomorúan kellett ma szembesülnöm a rám váró kilátástalan jövővel. Két lecsapott telefon jelezte, hogy a hivatal (szociális minisztérium és munkaügyi központ) nem kíváncsi az általam felhozott érvekre.

becsapott telefonálók

2004 tavaszán az elöljáróság egyik túlbuzgó alkalmazottja felhívott bennünket telefonon és közölte, hogy az ápolási díj tekintetében „jóhiszemű jogcímnélküliek vagyunk és örüljünk, hogy az elmúlt két évben kifizetett pénzt nem kell visszafizetnünk, de a jövőben ne próbáljuk ezt megigényelni”. Gondolhatják, hogy mit éreztem, amikor letettem a telefont, hiszen azt, hogy a feleségem ápolási díjon legyen Matyikával én pedig GYES-en, két évvel korábban épp az önkormányzat javasolta nekünk.

Bementünk tisztázni a kérdést az ügyintézőhöz, és akkor szabadult el először a pokol. Két óra meddő szájtépést követően, a hivatal biztonsági őre – aki nagyképűen és cinikusan közölte velem, hogy akinek van arra ideje, hogy egy fél délelőttöt ilyen értetlenül és arrogánsan vitatkozzon olyan dolgokról, amihez nem ért, az úgysem csinál semmit egésznap, így jobban tenném, ha elmennék dolgozni – kishíján kidobott az épületből.

Valóban nem értünk ezekhez a dolgokhoz, hiszen mi nem jogászok, hanem csak – egy halmozottan sérült kisfiút nevelő – szülők vagyunk, a hozzánk hasonló több ezer becsapott, vagy legalábbis félre tájékoztatott szülőhöz hasonlóan.

Viszont eltérően tőlük, mi nem hagytuk annyiban a dolgot, elmentünk a polgármesterhez, aki egyben az országgyűlési képviselőnk is, és kértük, hogy tisztázza a kérdést. Ő készségesen megígérte, hogy kivizsgálja az ügyet. Ígéretéhez híven a parlamentben kérdést intézett az akkori illetékes miniszterhez, aki válaszában minden kétséget kizáróan nekünk adott igazat. Azaz a törvény nem zárja ki, sőt lehetővé teszi, hogy egyazon sérült gyermek egyik szülője GYES-en a másik ápolási díjon legyen vele.

Mi hálásan megköszöntük a polgármester úr gyors és hatékony közreműködését, és mind a mai napig abban a (jó) hiszemben éltünk, hogy egyszer az életben valami a mi javunkra oldódott meg. De nem, az élet tartogat meglepetéseket a számunkra, mert ma a szociális minisztérium ügyfélszolgálata pontosan azt közölte velünk, amit hat évvel ezelőtt az önkormányzat túlbuzgó alkalmazottja, sőt ők még azzal is megfenyegettek, hogy ha sokat ugrálok, akkor visszaperelik a nyolc évre kifizetett ápolási díjat, és mi majd megnézhetjük magunkat. Majd nemes egyszerűséggel lecsapta a telefont.

Újabb próbálkozásom után már én csaptam le a telefont, amikor a hivatal cinikus és érzéketlen alkalmazottja – arra a megjegyzésemre, hogy ő persze könnyen beszél, mert neki az elmúlt tíz évben nem huszonötezer forint havi éhbérből kellett kijönnie, amit most ráadásul megvonnak, – nemes egyszerűséggel közölte, hogy ő viszont DOLGOZIK.

Hát most már értem, mit jelent az a mondás, hogy a munka nemesít. 

Próbálta már valaki a Gellért hegyet egy centivel odébb tolni? Állítom, hogy könnyebb, mint a hivatalt jobb belátásra bírni. Még belegondolni sem merek, hogy mi történne, ha nem MI, A NÉP, lennénk az ő munkáltatóik, hanem fordítva, ők a MIénk!

Nem tudom, miért van az az érzésem, hogy Magyarország ez elmúlt húsz évben a Balkán közepévé, vagy még inkább Románia legsötétebb őserdeivé vált.

Az utolsó szabad magyar tudósítását olvasták. A legutolsóét, a szó minden értelmében.

Éj anyánk. Élj Anyánk!

UTÓIRAT:

Nem tudom, hogy ha ezek a „dolgozók” is két különböző jogcímen kapnák a fizetésüket:

– az egyik felét azért, mert BECSAPJÁK a telefonálókat;
– a másik felét meg azért, mert LECSAPJÁK a telefonokat,

és kiderülne, hogy van egy olyan jogszabály, miszerint a kettő együtt nem jár, vajon mit szólnának ahhoz, ha a jövő hónaptól csak a fél fizetésüket kapnák kézhez, valamint 17 évre visszamenőleg vissza kellene fizetniük a másik felét?

 FOLYTATÁS

1. rész

folytatás

But, I shall be told, the case is quite different when savings are invested in industrial enterprises. When such enterprises succeed, and produce something useful, this may be conceded. In these days, however, no one will deny that most enterprises fail. That means that a large amount of human labour, which might have been devoted to producing something that could be enjoyed, was expended on producing machines which, when produced, lay idle and did no good to anyone. The man who invests his savings in a concern that goes bankrupt is therefore injuring others as well as himself. If he spent his money, say, in giving parties for his friends, they (we may hope) would get pleasure, and so would all those upon whom he spent money, such as the butcher, the baker, and the bootlegger. But if he spends it (let us say) upon laying down rails for surface cars in some place where surface cars turn out not to be wanted, he has diverted a mass of labour into channels where it gives pleasure to no one. Nevertheless, when he becomes poor through failure of his investment he will be regarded as a victim of undeserved misfortune, whereas the gay spendthrift, who has spent his money philanthropically, will be despised as a fool and a frivolous person.

Persze erre majd azt mondják, hogy egészen más a helyzet, ha iparvállalatokba fektetjük megtakarításainkat. Ameddig egy ilyen vállalat sikeresen működik, és hasznos termékeket állít elő, addig még talán rendben is volna a dolog. Tagadhatatlan viszont, hogy napjainkban a legtöbb vállalkozás tönkre megy. Ez azt jelenti, hogy irdatlan mennyiségű emberi munkát, melyet számunkra élvezetes dolgok előállítására lehetett volna fordítani, olyan gépek gyártására használtak fel, melyek most parlagon hevernek, és nem jók semmire. Így azután az az ember, aki olyan vállalkozásba fekteti megtakarításait, amely csődbe jut, nemcsak magának, de másoknak is kárt okoz. Ha megtakarított pénzén, mondjuk, barátainak partit rendezne, akkor (feltehetően) örömet szerzene nekik, hasonlóképpen azoknak, akiknek pénzét adná, úgymint: a hentesnek, péknek és az alkoholcsempésznek. Ezzel szemben, ha pénzét, mondjuk, vasúti sínek lefektetésébe fekteti, mely sínek nem vezetnek sehová, és csak fölöslegesen legyártott vasúti kocsik vesztegelnek rajta, akkor óriási mennyiségű munkát terel olyan csatornákba, ahol semmilyen örömet nem okoz senkinek. Mindamellett, amikor kudarcot vallott befektetése következtében elszegényedik, a kegyetlen balszerencse ártatlan áldozatának tekintik majd, míg az élvhajhász pazarlót, aki pénzét emberbaráti célokra költi, egy bolond és könnyelmű fráternek fogják tartani.

All this is only preliminary. I want to say, in all seriousness, that a great deal of harm is being done in the modern world by belief in the virtuousness of work, and that the road to happiness and prosperity lies in an organized diminution of work.

Mindazt, amiről eddig beszéltem csak bevezetőnek szántam. Mély meggyőződésem, hogy a munka erkölcsösségébe vetett hitünk hatalmas károkat okoz mai modern világunkban, valamint az is, hogy a boldogsághoz és a jóléthez vezető út a munka szervezett csökkentésében rejlik.

First of all: what is work? Work is of two kinds: first, altering the position of matter at or near the earth&undefined;s surface relatively to other such matter; second, telling other people to do so. The first kind is unpleasant and ill paid; the second is pleasant and highly paid. The second kind is capable of indefinite extension: there are not only those who give orders, but those who give advice as to what orders should be given. Usually two opposite kinds of advice are given simultaneously by two organized bodies of men; this is called politics. The skill required for this kind of work is not knowledge of the subjects as to which advice is given, but knowledge of the art of persuasive speaking and writing, i.e. of advertising.

Először is: mi a munka? Kétféle munka van: az első, a föld felszínén vagy a felszín közelében található dolgok helyének megváltoztatása más hasonló dolgokhoz viszonyítva; a második, másokat utasítani erre a tevékenységre. Az első kellemetlen és rosszul fizetett, a második kellemes és jól fizetett. A második fajta korlátlanul képes bővülni: nem csak azoknak teremt elfoglaltságot, akik parancsokat szeretnek osztogatni, de azoknak is, akik tanácsokkal látják el őket azzal kapcsolatban, hogy milyen parancsokat osztogassanak. Rendszerint két egymással ellentétes tanácsot adnak egyidejűleg két szervezett emberei; őket nevezik politikusoknak. Az e fajta tevékenység végzéséhez nincs szükség tárgyi ismeretekre azokban a témákban, amelyekre a tanácsadás vonatkozik, viszont alapos jártasságot igényel a meggyőző beszéd és írás művészetében, azaz a reklámozásban.

Ne menjenek sehová!

A REKLÁM után

folytatjuk!